William Shakespeare

Hamlet

Tragédia

TOVÁBB A JEGYVÁSÁRLÁSRA
Videó bezárása

Hamletet egyszerre támadja meg a kora modernitás nagy projektuma, azaz a személyesen megélt és közvetlen hit lehetősége, valamint a királyi hatalom isteni eredetébe vetett súlyos kétely. Claudiust olyan erős és közvetlen szavakkal írja le mint a királyság gyakorlásához méltatlan embert, hogy az öreg Hamlet erőszakos halála az Isten-halállal és a megújító feltámadás lehetetlenségével válik azonossá: „S egy oly király, kihez e mostani: / Hyperion mellett szatir”.

Hamlet kétségbeesett kételye azonban nem pusztán Claudiusra irányul, hanem bizony a meggyilkolt apa-Isten, a saját apja személyére is. Luther 95 tétele a purgatórium dogmájának a tarthatatlanságát hangsúlyozza (egészen pontosan a Sátán éjszakai magvetésének tartja, amivel a hittételeket megrontotta), hiszen olyan egyházi intézmény önreprezentációját látja benne, amely a hívek mesterségesen fenntartott függőségét biztosítja. Hamlet tehát a Szellemben magában is kénytelen kételkedni, hiszen az öreg Hamlet, azon túl, hogy a purgatóriumban szenved, a saját fia bosszúja révén véli megrövidíttetni saját szenvedéseit, ami semmiképpen sem tekinthető keresztény gondolatnak, sem katolikus, sem protestáns, sem ortodox értelemben.

Az előállt drámai szituáció Hamletet az eszköztelen, önmaga elhívásában nem hívő megváltó szerepébe kényszeríti: a fiúnak az igazságtevés és a helyreállítás tettét kell véghezvinnie egy olyan királyság helyreállításáért, amelynek az etikai rendjében ő maga már nem hisz, legalábbis súlyosan kételkedik.

Köztes-helyzet, a tiszta tragikum és a katarzis ígérete, amely az egész művet egyszerre tartja össze tökéletes egésszé és teszi szilánkossá, mint a jelentős műveket általában. Katarzis azonban nem lehetséges az éppen fennálló „rend” maradéktalan eltörlése nélkül: mindenkinek el kell vesznie, hogy az új politikai-etikai rend kihajthasson a romokon, de leginkább a néző szívében, aki a Hamletet, magát az előadást a saját helyzeteként ismeri fel; ha szerencsés. (Visky András)

Előadások
ALKOTÓK, SZEREPOSZTÁS
Rendező: Tompa Gábor

Szereplők:
Claudius: SZŰCS ERVIN
Gertrud: KÉZDI IMOLA

A Wittenberg-csoport:
Hamlet: VECSEI H. MIKLÓS
Horatio: BODOLAI BALÁZS
Marcellus: GEDŐ ZSOLT
Bernardo:BUZÁSI ANDRÁS
Francisco: SINKÓ FERENC

Ophelia: TŐTSZEGI ZSUZSA
Polonius: BÍRÓ JÓZSEF
Laertes: KISS TAMÁS
Rosencrantz: IMRE ÉVA
Guildenstern: PETHŐ ANIKÓ
Osrick: BALLA SZABOLCS
Hamlet apjának szelleme: TŐTSZEGI ZSUZSA , LUCIAN CHIRILĂ
A hírnök: KICSID GIZELLA
Gyermek Hamlet: LŐRINCZ-SZABÓ VENCZEL
Gyermek Ophelia: VIOLA SÁRA

Díszlettervező: BOTH ANDRÁS
Jelmeztervező: BIANCA IMELDA JEREMIAS
Dramaturg: VISKY ANDRÁS
Eredeti zene: VASILE ŞIRLI
Koreográfus: JAKAB MELINDA
Videó: RANCZ ANDRÁS
A jelmeztervező asszisztense: BOCSKAI GYOPÁR
A rendező munkatársa: VERES EMŐKE
Rendezőasszisztens: GÁLHIDY SÁRI
ElőadásvezetŐ: ZONGOR RÉKA

Az Ön böngészője elavult

Az oldal megfelelő működéséhez kérjük, frissítse azt, vagy használjon másikat! FRISSÍTÉS MOST

×